Munkatársaink

Radnóti Katalin

dr. Mlinarics Réka

pszichiáter adjunktus
bejelentkezés: +36 (70) 362-8700

2001-ben szerzett orvosi diplomámmal a Kecskeméti Megyei Kórház Pszichiátriai Osztályán kezdtem el dolgozni, ahol 16 évet dolgoztam. A pszichiátriai megbetegedések széles palettáját ismertem meg ez idő alatt. Dolgoztam akut-szubintenzív részlegen, mentálhigiénés-, addiktológiai - és rehabilitációs részlegen, részt vettem pszichoterápiás csoportmunkában is, azonban a mindennapi munkám nagy részét az egyéni betegvezetés tette ki.

Munkám mellett, tudásom bővítése céljából a Szegedi Tudományi Egyetem Bölcsészettudományi Karára Pszichológus diplomát szereztem.

2007-ben pszichiátriai szakvizsgát tettem, 2014-ben adjunktusi kinevezést kaptam. Munkám részeként ügyeleti /akut ellátásban vettem részt. 2009-2010-ben főállásom mellett ambuláns ellátásban (szakellátás- gondozás) dolgoztam részmunkaidőben az Orosházi Kórház Pszichiátriai Gondozójában illetve szintén Orosházán ez időben kezdtem meg magánpraxisomat is, melyet később lakóhelyemen, Kecskeméten folytattam. Gyermekeink megszületése után Szegedre költöztünk, és 2016. novemberétől a SZTE Pszichiátriai Klinikáján dolgozom járóbetegellátásban a pszichiátriai gondozóban.

A Magyar Családterápiás Egyesületnél családterápiás képzésben veszek rész, mely a terápiás munkám egyik alappillére. Terápiáim során ezen szemlélet mentén igyekszem segíteni, útmutatást adni a klienseknek. A módszerspecifikus képzés mellett másodszakvizsga megszerzése céljából pszichoterapeuta alapképzésben veszek részt. Vállalom pszichiátriai megbetegedések (elsősorban hangulati- szorongásos kórképek, pánik tünetek) gyógykezelését, pszichoterápiás-pszichológiai konzultációkat élethelyzeti nehézségek mentén történő elakadások, krizishelyzetek, veszteségfeldolgozás, konfliktus és stresszkezelés vagy önismeret fejlesztés kapcsán.

"Ne félj a világtól. Csak az ismeri önmagát, aki a világ fölé hajolt egyszer. Látott mélységet, magasságot és nem szédült el." Márai Sándor

Rendelési idő: péntek 16-18 óráig.

ANTSZ Engedély: CS-06/NEO/02726- 2/2017.

« vissza